Egy dél-koreai sportoló nem állhatott a dobogóra, mivel hangot adott politikai nézeteinek. Itthon a hazatérő olimpikonokat a miniszterelnök-helyettes mellett a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke fogadja, aki mellesleg az egyik hazai (kormány)párt országgyűlési képviselője. Ezt honlapján is büszkén teszi közzé. A politika valóban nem férkőzhet be az olimpiára? És ha már itt tartunk, mit szabad a sportolónak, és mit nem? És mi köze mindennek a doppinghoz?!
Gondolkodjunk csöppet. Vajon van esélye a világ antidopping-ügynökségének (hivatalos rövidítése: WADA) leküzdeni a tiltott teljesítményfokozók ipari méretű gyártását (nemhivatalos rövidítése: TTIMGY), miközben már oly szorosan összefonódott vele, hogy egyik a másik nélkül létezni sem tudna? Ha nem lenne WADA, nyilván nem szorulna folyamatos fejlődésre a doppingipar, így nem lenne olyan jó üzlet, amilyen ma. Ha nem lenne dopping, a WADA létjogosultsága megszűnne. Mégis mi a két fél érdeke? Nem nehéz kitalálni.
A politikának persze ehhez semmi köze, az más tészta. A sport meg egy harmadik tészta. És persze itt van Chuck Testa. És amikor az előbbi kettő kapcsolatba kerül? Az már egy egész tésztasaláta. De hát fel szabad ezt vállalni? Nem, hiszen az olimpiai eszmék alapján a politikai szerepvállalást ellenezni KELL. És hogy mi van a rendező országok kormánya által nyújtott hathatós támogatásokkal? Vagy a sportolók felkészülésére fordított adóforintokkal? Mi van azzal, hogy erre hivatkozva az aranyérmeket rendre saját kampányukhoz használják fel a kormánypárti politikusok, miközben a népek merőkanállal habzsolják a dicső haza szeretetét? (A nacionalizmus ugye nem politika? De.) Helósztok! - nyitott be az ajtón az óriási meghasonulás. Amíg érdekeink úgy kívánják, van politika. Amikor nekünk már kínos, onnantól nincs politika. Ilyen egyszerű. De ezek vajon kiknek az érdekei? Ez sem egy nagy művelet.
Más. A szólásszabadságról, a szabad véleménynyilvánítás jogáról hallottunk már. Mi igen, csak a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (és tagszervezetei) nem. Persze ő egy sportoló, neki nem lehet véleménye. Ő sportoljon. Mégis, ha nyer (és addig nem hordott össze mindenfélét a sajtóban, Facebookon vagy Twitteren), ő a mi fiunk / lányunk / kutyánk kölyke, egy valódi hérosz, akinek kiváló emberi kvalitásairól ódákat zeng a hazai média. Hopp, de elszólta magát. Egy rasszista vicc? Egy kétes ügyben kinyilvánított álláspont? Te Józsi, mi az, hogy ez a sportoló is csak egy ember?! Plakátokat bezúzni, szalagcímeket leradírozni, viszlát, kérem a következőt. (Udvarias kézfogás.)
Ennyit szerettem volna még hozzáfűzni az elkövetkező négy évre ismét tetszhalottá váló olimpiához. Legyünk boldogok, hiszen nekünk van az egymillió főre eső legtöbb érmünk! Végre mán! Sikerült találni egy olyan statisztikát, amely bizonyítja, hogy... mit is?
Mai dolgunk a következtetések levonása.
